Erre akkor döbbentem rá, amikor szépen termést hozó szilvafánk gyümölcseit szedegettem a szalmasárgára fakult fûrôl... Egy gyerekkori, majdnem elfeledett emlék ugrott be a nagymamámnál töltött nyarakról, a fortyogó szilvalekvár illatáról, és arról, hogy amikor réges régen a szilvát szedtük, bizony már 'fenyegetô' közelségben volt az iskolakezdés ideje.
Felnôtt fejjel, elhivatott pedagógusként teljesen mást jelent számomra a szeptember szó, mint hajdanán, amikor már a 'matematika füzet' szó hallatán is görcsbe rándult a gyomrom. Pedig én annyira, de annyira szerettem volna kitûnô bizonyítvánnyal örömet okozni magamnak, és drága Szüleimnek! Nem sikerült, legalábbis az alap- és középfokú tanulmányaim során soha. Késôbb már igen, na de hát akkor már ugye FÖLNÔTT voltam.
Tudom, hogy az idô - bár relatív fogalom, de akkor is - gyorsan telik, mégis most, e nyár végén termô gyümölcs szedegetése során ébredtem csak tudatára annak, hogy lassan nyugtázhatjuk, hogy végképp befellegzett a nyári "na jó, ma nem kelek fel olyan korán" meg a "végül is honap is lesz idôm megcsinálni" típusú önvígasztalgató, lustaság-gyanús kijelentéseknek.
Ezen a nyárutón már vár egy új közösség, új munkatársakkal, és nagyon, de nagyon boldog és hálás vagyok, hogy olyan helyre szánt és vezetett engem az Úr, ahol a tapasztalatom és tudásom legjavát adva segíthetem fiatal lelkektestekelmék boldogulását a földi világban. Nem lesz könnyû, tudom. Mégis a szívemnek kedves hivatás, vagy még inkább szolgálat az, ami hamarosan kezdetét veszi az életemben. Bátran, elszántan és kíváncsian várom az új tanévet. Szeretném magamnak bebizonyítani, hogy az én nagyszabású tervem - aki ismer, tudja mirôl írok itt - egy napon megvalósulhasson.
Szemlátomást minden szükséges képességet, utat-módot, tudást megkapok hozzá, hogy aztán kamatostul szolgáltathassam vissza, pont ugyanoda, ahonnan érkezik.