2013. február 23., szombat

Új fejezet kezdôdött

...Apuci hiányát megszokni nem lehet. Az ember elôször a gondolataival próbálja meg feldolgozni az eseményeket. Amikor rájön, hogy ez lehetetlen, másfelé kalandozik és érzelmi síkon éli meg az új létformát. Átértékelôdik minden. Az, hogy mennyit ér az életünkben egy nap, egy óra, egy perc... Hogy mennyi mindent kapunk és adhatunk egymásnak, önmagunknak, a családunknak és idegeneknek. Olyanoknak is, akiket nem kedvelünk.
Erre a feleszmélésre meg kellett érni. Hónapok teltek el látszólag tétlenül. De belül megváltoztak dolgok. Új élmények jönnek a régi emlékképekbôl táplálkozva. Új vágyak ébredtek. Új világrend épült és tovább épül nap mint nap.
Felnôttnek lenni.
Komoly felelôsség. Tapasztalás. Tudatos készülés. Megtorpanások és nekilendülések. Kudarcok és megpróbáltatások. Ezekbôl is megtanulja az ember, milyen jó, hogy van, amije van. Értékessé válik a munka, a feladatok, a fizikai test, hiszen benne lakozik a lélek.
Szeretem a lelkeket. Mind JÓK. Csak néha nem találják az utat...
Szeretem a búcsút. Ott rejlik benne a következô találkozás. Szeretem az állatokat, a természetet és minden benne élô és mozgó energiát. Szeretem hogy ennek én is a részese vagyok.
Szeretek szeretni.
Szeretek szeretve lenni.
És most már:
SZERETEK VÁRNI IS. Jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése